Felhívás szakmai gyakorlatra - Comparative Agendas Project

Tovább

Élen a hazai politikatudományban: kiemelkedő a Politikatudományi Intézet nemzetközi folyóirat publikációs teljesítménye 2019 és 2022 között

Tovább

A TK PTI POLTEXT projektje is tagja a mintegy 3 millió eurós támogatást elnyerő nemzetközi konzorciumnak

A TK Politikatudományi Intézetének kutatói is tagjai annak a Bécsi Egyetem vezetésével összeállt konzorciumnak, mely mintegy 3 millió eurós támogatást nyert el a H2020 uniós kutatástámogatási programban.  A 18 rangos európai partnerintézménnyel együttműködésben induló, 3 éves kutatási projekt az OPTED (Observatory for Political Texts in European Democracies) nevet viseli. A nemzetközi kutatási hálózat célja a politikai szövegek elemzéséhez szükséges közös európai infrastruktúra kialakítása.

Tovább

Legfrissebb hírek

Három új projekt indul a PTI-ben az Inkubátor Alap keretében

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Inkubátor Kutatási Projekt Alapja a TK kutatói által vezetett, nemzetközi érdeklődésre számot tartó kétéves társadalomtudományi projektek támogatására jött létre. Célja, hogy a kutatások korai szakaszában elősegítse későbbi nemzetközi pályázatok beadását és rangos publikációk megjelenését. Az Alap olyan pályázatokat támogat, amelyekben fiatal és külföldi kutatók is részt vesznek , és a kutatási témákat interdiszciplinárisan közelítik meg.

A TK Politikatudományi Intézet online konferenciája

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete szeretettel meghív minden érdeklődőt "Vírusnyertesek és vírusvesztesek – Új politikatudományi eredmények a válság kapcsán" című online konferenciájára, amelyen az Intézet a koronavírus-járvánnyal foglalkozó új tudományos projektjei mutatkoznak be. A rendezvényen előzetes eredményeket közlünk a PTI munkatársai által folytatott kutatásokból, melyeket 2020 őszén egy önálló kötetben adunk közre.

Legfrissebb blogbejegyzések

Magyarország: hol kezdődik és hol végződik a demokrácia?

Gyulai Attila
Demokrácia- és politikaelméleti osztály

 

 

Mihez képest és mennyire változtatta meg a magyar politikai rendszer jellegét és működését az elmúlt két kormányzati ciklus? Ez a kérdés mélyen meghatározza a hazai, uniós és nemzetközi politikai viták tartalmát, hangvételét, a pártok stratégiáját, valamint természetesen a kormány mozgásterét is. Egyre gyakrabban megfogalmazódó állítás, hogy a magyar politikai rendszer hibrid rezsimként írható le, azaz olyan berendezkedésként, amely nem tisztán autokratikus, de nem is liberális demokrácia. Mire jó a hibrid rezsim fogalma, és ad-e magyarázatot a rendszerváltozás utáni hazai politikai változásokra?