Kormányzás és Közpolitika Osztály

Küldetés

A közpolitika-kutatás (policy studies, policy sciences) a politikatudomány elméletileg is fontos, valamint gyakorlati szempontból is nagy jelentőségű területe, amely a politológiai ismereteken túl közigazgatási, szervezetelméleti, jogi és közgazdasági tudásra is épít. A Kormányzás és Közpolitika Osztály létrehozását az motiválta, hogy a hazai politikatudományban a közpolitikai jellegű kutatások viszonylag kis súllyal vannak jelen. Márpedig a Politikatudományi Intézetnek, mint a tudományterület vezető hazai kutatóközpontjának feladata és felelőssége, hogy a politológia hazai fejlődését elősegítse. Ezért az osztály legfontosabb tevékenysége a magyar közpolitikai folyamat elemzése a közpolitika-kutatás legújabb eredményeinek a fényében.

Az osztály tagjai kiemelten foglalkoznak a kormányzás elméleti és gyakorlati aspektusaival: a kormányok és törvényhozások viszonyával, a közigazgatás politikai és közpolitikai elemzésével, a kormányzati teljesítményt meghatározó tényezőkkel és a közpolitikai változásokat befolyásoló politikai jelenségek vizsgálatával. A kormányzás új módjai és trendjei (részvételi aspektusok, populizmus, Új közmenedzsment), a közpolitikai ciklus elemeinek vizsgálata (a napirend alakulása, a döntéshozatal és a megvalósítás problémái), valamint tematikus, területi és történeti sajátosságai (területi egyenlőtlenségek és a regionális fejlődés kérdései, oktatás- és szociálpolitika, migráció) szintén kiemelt figyelmet kapnak az osztály tevékenységében.

Az osztály kutatói a magyar kormányzás és közpolitika vizsgálata mellett összehasonlító kutatásokban (Ld. pl. Hungarian Comparative Agendas Project), az uniós integráció kérdéseit vizsgáló projektekben (EP-képviselők, a magyar közpolitika európaizációja, uniós fejlesztéspolitika) és a közép-kelet európai régióval valamint a globális politikai gazdaságtannal foglalkozó kutatócsoportokban is részt vesznek.

Osztályvezető: Medve-Bálint Gergő

Az osztály tagjai:

Barczikay Tamás

Bartha Attila

Békés Csaba

Bíró-Nagy András

Boda Zsolt

Bódi Ferenc

Hajnal György

Kopasz Marianna

Kacsuk Zoltán

Máté Ákos

Molnár Csaba

Pokornyi Zsanett

Sebők Miklós

2018-ban megjelent jelentősebb tudományos publikációk

Békés Csaba: Hungary 1968: Reform and the challange of the Prague Spring.; Palgrave Macmillan - In: Kevin McDermott –Matthew Stibbe (Eds.) Eastern Europe in 1968. Responses to the Prague Spring and Warsaw Pact invasion. London, Palgrave Macmillan, 2018, pp. 147–167.

Boda Zsolt, Ócsai András: The Power of Tradition: Béres Pharmaceuticals; In: E. O'Higgins, L. Zsolnai (szerk.) Progressive Business Models: Creating Sustainable and Pro-Social Enterprise. 310 p. Cham: Palgrave Macmillan, 2018. pp. 51-72.

Makszin Kristin és Achim Kemmerling: "When does Policy Diffusion Affect Policy Instability? Cases of Excessive Policy Volatility in Welfare Policies in Eastern Europe." In Policy Experiments, Failures and Innovations: After Accession In Central and Eastern Europe. Cheltenham: Edward Elgar Publishing. 2018. pp. 26-44

Medve-Bálint Gergő: The Cohesion Policy on the EU’s Eastern and Southern Periphery: Misallocated Funds?; Studies in Comparative International Development, Vol. 53. 2018. No. 2. pp. 218-238 [Impakt faktor: 1.00]

Medve-Bálint, Gergő. 2018. „EU Cohesion Policy and the Eastern Member States: A Case of Transnational Policy Convergence”. In Policy Experiments, Failures and Innovations: Beyond Accession in Central and Eastern Europe, szerkesztette D. Stone, Á. Bátory, és A. Cartwright. Cheltenham, UK: Edward Elgar Publishing. pp. 109-130

Patkós Veronika; Boda Zsolt: Driven by politics: agenda setting and policy-making in Hungary 2010–2014; Policy Studies, Vol. 39, 2018 - Issue 4. pp. 402-421. Online first, Taylor and Francis [Impakt faktor: 0,609]

Sebők Miklós: Institutional Entrepreneurship and the Mission Creep of the National Bank of Hungary; Palgrave Macmillan In: Institutional Entrepreneurship and Policy Change : Theoretical and Empirical Explorations. Ed. by Caner Bakir, Darryl S. L. Jarvis. Palgrave Macmillan, 2018. pp. 243-278.

Sebők Miklós, Berki Tamás: Punctuated Equilibrium In Democracy and Autocracy: An Analysis of Hungarian Budgeting Between 1868 and 2013; European Political Science Review; Published online: 19 September 2018; [Impakt faktor: 1.722]

Sebők Miklós; Horváth Attila; M. Balázs Ágnes: Electoral reforms, entry barriers and the structure of political markets: A comparative analysis (Választási reformok, belépési korlátok és a politikai piacok szerkezete: Egy összehasonlító elemzés; European Journal of Political Research; Vol. 57. 2018. No.4. online first; [Impakt faktor: 3.567]

2017-ben megjelent jelentősebb tudományos publikációk

Békés Csaba: The Long Détente and the Soviet Bloc, 1953–1983. In Oliver Bange, Poul Villaume (eds.) The Long Détente. Changing concepts of security and cooperation in Europe, 1950s-1980s. Central European University Press, Budapest–New York, 2017, p. 31-49.

Boda Zsolt és Medve-Bálint Gergő. (2017). How perceptions and personal contact matter: The individual-level determinants of trust in police in Hungary. Policing and Society, 27(7), p. 732–749.

Bódi, Ferenc és Savova, Ralitsa. (2017) Supply and Demand in Elementary Education in Hungary between 1988 and 2014. In. Ledvai, L. & Keresztes-Takács, O. & Csereklye, E. (eds.) Mobilities Transition, Transformations. Intercultural Education at the Crossroads.   International Association for Intercultural Education (IAIE), Institute of Intercultural Psychology and Education (IIPE), Eötvös Loránd University, Budapest, (p. 253-274)

Kopasz Marianna: Életminőség és ellátási költségek intézeti és közösségi lakhatásban élő értelmi fogyatékos felnőttek körében.  A korábbi külföldi kutatások módszertani szempontú áttekintése. Esély, 2017/2. p. 130-151

Makszin Kristin és Achim Kemmerling: "When does Policy Diffusion Affect Policy Instability? Cases of Excessive Policy Volatility in Welfare Policies in Eastern Europe." In Policy Experiments, Failures and Innovations: After Accession In Central and Eastern Europe. Cheltenham: Edward Elgar Publishing. 2018.

Medve-Bálint, Gergő. (2017). Funds for the Wealthy and the Politically Loyal? How EU funds may contribute to increasing regional disparities in East Central Europe. In J. Bachtler, S. Hardy, P. Berkowitz, & T. Muravska (Eds.), EU Cohesion Policy: Reassessing Performance and Direction (pp. 220–240). London; New York: Routledge.

Sebők Miklós , Kubik Bálint György és Molnár Csaba: Exercising control and gathering information: the functions of interpellations in Hungary (1990–2014). Journal of Legislative Studies, 2017/4. p. 1-19.

2016-ban megjelent jelentősebb tudományos publikációk

Bartha Attila és Boda Zsolt: Adómorál, bizalom és kényszerek - adózási motivációk Magyarországon korrupciós botrányok idején Közgazdasági Szemle, 63:(10) p. 1021-1045.

Békés Csaba: Hungary, the Soviet Bloc, the German question and the CSCE Process, 1965-1975. Journal of Cold War Studies, 18(3): p. 95-138

Bíró-Nagy András: Central European MEPs and Their Roles. World Political Science Review, 12(1): 147-174.

Bíró-Nagy András és Boros Tamás: Jobbik going mainstream. Strategy shift of the far-right in Hungary. In: Jamin, Jerome (ed.): L’extreme droite en Europe. Bruylant: Brüsszel, p. 243-263.

Boda Zsolt (szerk.): Bizalom és közpolitika. Jobban működnek- e az intézmények, ha bíznak bennük? Budapest: Argumentum; MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet.

Bódi Ferenc, Farkas Jenő és Róbert Péter (2016) A társadalmi kapacitás / deficit mérése a skandináv és a visegrádi országok régióinak példáján. Területi Statisztika 56/2, p. 158-182

Hajnal György: Illiberal or simply unorthodox? Public Administration education in Hungary: A comparative perspective. Teaching Public Administration (online first). Vol 34, Issue 2, 2016.

Sebők Miklós (szerk): Kvantitatív szövegelemzés és szövegbányászat a politikatudományban. Budapest: L'Harmattan Kiadó. 2016.