Metz Rudolf: A politikai vezetés három arca

Megjelent Metz Rudolf "A politikai vezetés három arca. A vezetés értelmezési lehetőségei és gyakorlatai a demokráciában." című kötete a TK PTI és a Gondolat kiadó gondozásában. A kötet arra keresi a választ, hogy miben hiszünk vagy hihetünk ha politikai vezetőket követjük egy demokráciában.

"Bizonyos politikai fikciók nélkül egyszerűen nem élhetünk. Szeretnénk azt hinni, hogy az állampolgári részvétel valódi hatással van a politikai folyamatokra, vagy a megválasztott vezetők rendelkeznek a szükséges személyes tulajdonságokkal, morális és politikai erényekkel, és kizárólag csak a nép érdekében használják hatalmukat. E fikciók teremtik meg azt az igazolást, amelyre minden politikai berendezkedésnek szüksége van ahhoz, hogy betöltse rendeltetését. A demokrácia az egyetlen olyan politikai berendezkedés, amelyben nem egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazolás dominanciájával, hanem egyenesen különböző és néha ellentétes ideák szükségszerű konfliktusával és versenyével szembesülhetünk. Ez a verseny, amely a „legjobb politikai rendszer” ideáljának a megalkotásáért folyik, teszi igazán különlegessé és rugalmassá a demokráciát. 

A jelen kötet rámutat arra, hogy a vezetésnek kulcsszerepe van ebben a központi dinamikában, hiszen a demokrácia gyakorlataként képes bizonyos fikciókat létrehozni és másokat meggyőzni annak helyességéről, igazolva ezzel a politikai folyamatokat és saját szerepét. Mindezzel a demokratikus vezetés nemhogy nem egy ellentmondásokkal terhelt paradoxon, hanem egyenesen bálványfogalommá válik. A kötet arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként gondolkodhatunk a demokratikus vezetésről? A különböző elméleti tradíciók keretében megválaszolva ezt a kérdést felsejlik a politikai vezetés három arca, amelyek a gyakorlatban is előtűnnek, ahogy jelen kötet négy elemzett vezetőjénél, Angela Merkelnél, Orbán Viktornál, Theresa Maynél és Jeremy Corbynnál is tapasztalhatja az olvasó.

 

Metz Rudolf vezetéskutató, politológus

2013 óta a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének munkatársa. 2019-től a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. 2019-ben vendégelőadóként a politikai vezetésről és kormányzásról tartott angol nyelvű kurzust az Innsbrucki Egyetemen. Az Intézet „Politikai vezetés” kutató- csoportjában a politikai vezetés válsághoz, politikai rezsimekhez és pártokhoz való viszonyát tanulmányozta. Vezetéssel kapcsolatos munkái megjelentek a Politikatudományi Szemle, a Századvég, a Politics and Governance és a British Journal of Politics and International Relations folyóiratokban. 2019-ben szerezte meg doktori fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen. A doktori disszertációját, amelynek az eredményeit a jelen kötet is közli, Akadémiai Ifjúsági Díjjal ismerte el a Magyar Tudományos Akadémia 2020-ban.